21
K, máj.

A „Szulejmán szultán Szigetváron” című kötet, valamint a „Szulejmán sírkápolnája nyomában” című dokumentumfilm vetítésére érkeztek az érdeklődők a Dombóvár Városi Könyvtárban. A helyszínen a az alkotókkal Dr. Szenyéri Zoltán a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium igazgatója beszélgetett.

A Belvárosi templomban Kutas Attila plébános pappá szentelésének 16. évfordulójára gyűlt össze a nép. Varga László kaposvári megyéspüspök látogatott városunkba ez alaklomból.

Még soha nem látott Led és Fény Show kápráztatta el a közönséget Szent Iván éjszakáján. Ezen az éjszakán, ha bármit kívánunk valóra válik – tartja a mondás. 

Az NMI Művelődési Intézet Tolna Megyei Irodájának célja, hogy minden járásban tartson szakmai napot a kulturális közfoglalkoztatásban dolgozóknak. Dombóvár már a harmadik állomása Kuti Imréné központvezetőnek.

A Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat támogatta a Szivárvány óvoda és bölcsődet, valamint a Gyermekvilág óvodát. 75.000 forint értékben vásároltak az óvodavezetők igényeinek benyújtása alapján filctollakat, ragasztókat, rajzlapokat és különböző eszközöket a gyerekeknek. 

László Krisztián 15 éve dolgozik az informatikusként. A nyáron szakmai gyakorlati oktatást tart az Apáczai Csere János Szakgimnázium tanulói részére. Krisztiánt kérdeztük, hogy mi a gyakorlat lényege.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett „ Jedlik Ányos Terv ” elektromos töltőállomások alprogram elnevezésű projektre pályázott Dombóvár Város Önkormányzata. 2016 szeptemberétől lehetett jelentkezni a 15.000 fő feletti lakosságszámmal rendelkező önkormányzatoknak. Ezúttal sikeresen pályázott Dombóvár.

A hagyományt folytatva idén is megrendezte a Dombóvári József Attila Általános Iskola a „Sportos Ökörködés” című rendezvényét. A sportverseny tavaly nagy sikernek örvendett, idén három csapat nevezett be a vetélkedőre.

Tóth Lili Anna ismét remekelt. Ezüst- és bronzérmes lett a 112. Atlétikai Magyar Bajnokságon. A DOVASE versenyzője még soha sem futott ilyen gyorsan, ugyanis teljesítményével jelenleg vezeti ezen a távon az európai junior ranglistát.

Dombóvár Város Önkormányzata arra kötelezte a helyi sportszervezeteket, hogy minden évben kétszer népszerűsítsék a saját sportágukat. A karate, kosár és atlétika szervezetek után, most a Dombóvári Futball Club mutatkozott be egy Medenceparty keretében.

Mozgásban volt a város, a kilométereket tekintve egészen Záhonyig futottak a dombóváriak Tolna megye legnagyobb futókörének átadóján. A Szigeterdei rekortánpálya ünnepélyes átadásán Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke húzta meg a „Rajtpisztolyt”.

További cikkeink...

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info