20
V, okt.

„A törődés, az elesettek segítése nem lehet túl nagy teher”

Önkormányzat

Valószínűtlen, hogy Kiss Bélát be kellene mutatni olvasóink többségének. Arra viszont most mégis teszünk egy kísérletet, hogy bemutassuk humán ügyekért felelős alpolgármesterként végzett munkáját. Nem kis feladat egyetlen oldalon ezt megtenni, de igyekezni fogunk.

- Ha lehet erről röviden beszélni, elmondja pár mondatban, hogy milyen tevékenységet végzett eddig a dombóvári önkormányzatnál és mellette?
- 2002 óta vagyok önkormányzati képviselő. Az első négy évben a Népjóléti Bizottsági tagjaként, a következő ciklusban a Humán Bizottság elnökeként dolgoztam. 2014-ben kaptam humán alpolgármesteri megbízatást. Az általam felügyelt területek közé tartoznak az óvodák, a bölcsőde, a szociális ellátórendszer, a védőnői szolgálat, a balatonfenyvesi és gunarasi ifjúsági táborok. Mindezek mellett időrendben haladva 2000-től egy alapítványnál dolgoztam, ahol munkanélküli emberek elhelyezkedését segítettem. 2006-tól a Családsegítő Szolgálat családgondozójaként a rendszeres szociális segélyben részesülők beilleszkedési terveit készítettem el. Egy HEFOP-, majd TÁMOP-projekt vezetőjeként az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezőket segítő programban dolgoztam. Négy település, Dombóvár, Szakcs, Lápafő és Várong szociális rendszerét fenntartó Dombóvári Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás elnöke is vagyok. Humán végzettséggel (személyügyi szervező) rendelkezem, mindent összevetve nyilván ez miatt, meg a korábbi években szerzett gyakorlat és az elvégzett munka alapján kaptam az alpolgármesteri megbízatást.
- Alpolgármesterként hogy néz ki egy hete?
- A Szervezeti és Működési Szabályzat szerint heti egy napot kell az önkormányzati hivatalban töltenem, ez a hétfő. Ilyenkor van a hétindító irodavezetői értekezlet, amely az elkövetkező napok operatív teendőit határozza meg. Ilyenkor írom alá a szociális iroda által meghozott határozatokat, ide tartoznak egyebek mellett a szociális tűzifa támogatásról, a születési segélyről, a lakásfenntartási támogatásról és az iskolakezdési támogatásról szóló döntések. Részben a csütörtök is gyakran ezzel telik, de  mindig van más is: társulási tanács ülés, apparátusi értekezlet, intézményvezetői értekezlet, lakhatási tanácsadó testületi ülés, védőnői értekezlet, humán bizottsági ülés, testületi ülés. Havi egy alkalommal alpolgármesteri és képviselői fogadóórát is tartok.
- Ezzel együtt is folyton az utcán látni...
- Szociális tűzifa osztás, iskolakezdési támogatási utalvány átadása, városi ünnepségek, koszorúzások - bőven ad munkát „terepen” is ez a beosztás. Hagyomány, hogy én mondok köszöntőt az idősek világnapján, karácsonykor az idősek otthonában, a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar újévi koncertjén, a szociális munka napján és én üdvözlöm a sokszoros véradókat is. Én képviseltem a várost a volt dombóvári futballhíresség, Buzánszky Jenő temetésén, a Kossuth-szoborcsoport budapesti újraavatásán és dr. Bőzsöny Ferenc gyászszertartásán. Ezen felül rendszeresen helyettesítem a polgármestert a megyei rendőrségi, tűzoltósági és polgárőr napokon, az állománygyűléseken a rendőrségnél, illetve a katasztrófavédelemnél.
- Humán alpolgármesterként számos intézménnyel áll kapcsolatban, mik voltak az öt évben a legfontosabb vívmányok?
- Számos intézmény felújításában működtem közre, ilyen az újdombóvári háziorvosi rendelő, a Százszorszép Óvoda és a Tündérkert Bölcsőde energetikai felújítása, valamint a Támasz Otthon akadálymentesítése. Komoly feladat volt a Nappali Melegedő és Népkonyha áthelyezése, majd egy másik önkormányzati ingatlan felújítása után ismételt áthelyezése. A közreműködésemmel jött létre a Kapaszkodó Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ és a Dombóvári Egyesített Szociális Intézmény összevonása. Több alkalommal tárgyaltam a Pécsi Egyházmegyével a Petőfi utcai óvoda egyházi fenntartásba adásáról, az Evangélikus Egyházmegyével és a Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel a Platán Otthon és az Aranysziget Otthon fenntartói jogának átadásáról. Az egyik legszebb feladat mégis egy új intézmény, ráadásul a legkisebbekkel foglalkozó, a Százszorszép Óvoda létrehozása volt.
- Nyilván más sem unatkozik, de ezt felsorolni sem lehetett egyszerű...
- nem is tudtam volna ezt végigcsinálni az elmúlt öt évben biztos családi háttér, egy megértő és mindenben támogató feleség nélkül.
- A dombóváriak egyik szeme sír, a másik nevet, ha a szociális ellátásokról van szó, hogyan alakultak ezek az elmúlt időszakban?
- Egy 2015 márciusában életbe lépett törvénymódosítás alapján a korábban szinte alanyi jogon járó normatív támogatások, mint például a köztemetés, a kismamák utaztatása, a lakásfenntartási támogatás, az iskolakezdési támogatás és még jó néhány megszűntek. A törvény kimondta azt is, hogy az önkormányzatok bármilyen települési támogatást nyújthatnak saját költségvetésükből. Ami azért nagyon „faramuci” lépés volt, hiszen addigra a kormány központosítása számos feladattól, de annál is több központi forrástól fosztotta meg az önkormányzatokat. Ugyanekkor az egyéb, segély típusú ellátások, mint az aktív korúak ellátása egészségkárosodott személyek részére, a nyugdíjkorhatárt öt éven belül betöltők részére, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megállapítása és folyósítása átkerült a járási kormányhivatalok hatáskörébe.
- Mit tudott egy Dombóvár méretű város önkormányzata kihozni ebből a helyzetből?
- Hitem szerint sokkal többet, mint sok nagyobb város. A Természetesen Dombóvár képviselőcsoportja úgy döntött, hogy települési támogatásként valamennyi, korábban a szociális törvény alapján biztosított ellátást továbbra is fenntartja. Kötelezett bennünket a szolidaritás, az elkötelezettség érzése, valamint az elesetteken, a rászorulókon való segíteni akarás. Ám tettük ezt azért is, mert a 2014 és 2019 közötti időszakra szóló Garancialevelünkben, amely a ciklusra vonatkozó választási vállalásainkat tartalmazta, ígéretet tettünk új szociális szolgáltatások bevezetésére, mint a taxijegy és a régiek megtartására is, mint például az adósságkezelés.
- A számok tükrében hogyan alakultak ezek a támogatások?
- 2015-ben a törvényi változás után saját hatáskörben és forrásból mintegy 16,5 millió forintnyi támogatást osztottunk szét, ehhez jött még, közel 400.000 forint a 80 év felettiek karácsonyi támogatására és 3,2 millió forint Bursa Hungarica-ösztöndíjakra. 2016-ban három újabb tétellel bővült a nyújtott támogatások köre, ekkor már 21,5 millió forintot fordítottunk a célra, az előző évi összeg majdnem 130%-át. Ezt fejelte meg 2,7 millió forintnyi diákösztöndíj. Változást jelentett a korábbi időszakhoz képest, hogy a rendkívüli települési támogatás igénybevételéhez igazolni kellett a regisztrált álláskeresési státuszt. 2017-ben további támogatási formákat vezettünk be. Ilyen a szennyvízcsatornára való rákötés költségeinek támogatása, az adósságkezelési szolgáltatás kibővítése, a bentlakásos idősotthoni ellátottak térítési díjának támogatása, az egészségügyi prevenciót szolgáló védőoltások finanszírozása, gyermek születése esetén rendkívüli pénzbeli települési támogatás babacsomaggal és a 40.000 forintos temetési segély. Ekkor már 27,3 millió forintot fordítottunk szociális célra, ez megint majdnem 30%-os növekedés volt az előző évihez képest, Bursa Hungarica-ösztöndíjra már 3,65 millió forintot költöttünk abban az évben. 2018-ban megint bővült a paletta az újrakezdési települési támogatással, az utcafronti nyílászárók cseréjére nyújtott támogatással és kiegészítő támogatással a TOP-5.2.1-15 projekthez. Ekkor már 33,7 millió forintot fordítottunk szociális célra, ez a 2017-es összeg 123%-a volt. Jól látszik, hogy 2015 és 2018 között bőven megduplázódtak az önkormányzat szociális kiadásai és az is, hogy évről évre bővítettük a támogatások körét.
- Mit hozott 2019?
- Majdnem természetesen újabb támogatási formákat vezettünk be: a szociális taxijegyet és a gyógyúszás támogatását. Augusztus végéig csaknem 900 dombóvári részesült a várostól valamilyen támogatásban, természetbeni támogatást 330 alkalommal tudtunk átnyújtani a rászorulóknak. Mi, a Természetesen Dombóvár csapata abban hiszünk, hogy a város gazdaságának élénkítésére, a település vonzóbbá tételére tett erőfeszítések mit sem érnek, ha közben a rászorulók, az elesettek nem kapnak kellő törődést. Személy szerint azt gondolom, hogy mindegy, mekkora városról van szó, vagy mekkora a vezetés anyagi mozgástere, akkor sem érezheti túl nagy tehernek a pénzt és a munkát, amit a bajban lévőkre fordít.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info