20
V, okt.

„Ragaszkodjatok a magatok elé kitűzött célokhoz!”

Önkormányzat

Az Olimpiai Himnusz csendült fel elsőként azon az ünnepségen, amit szeptember 4-én a Helytörténeti Gyűjteményben tartottak. Szabó Loránd polgármester ekkor adta át először a város önkormányzata által alapított Buzánszky Jenő Sportösztöndíjat, azoknak a 24 éves alatti helybeli fiataloknak, akik kiváló eredményeikkel rászolgáltak az elismerésre.

Stílusoson abban a teremben tartották a rendezvényt, ahol néhány hónapig az a rengeteg relikviát bemutató dombóvári sporttörténeti kiállítás látható, melynek az állandó helye a Szuhay Sportcentrumban van és azért hozták fel a gazdag anyagot a város központjában található múzeumba, hogy azt minél többen megismerhessék.
Az önkormányzati vezető egy Johann Wolfgang von Goethe-idézettel kezdte ünnepi köszöntőjét.
- Jól válaszd meg az álmod, mert ez meghatározza egész életed alakulását, sorsodat is és esteleg be is teljesülhet - mondta Szabó Loránd. Úgy gondolom, hegy ez a gondolat ráillik minden egyes jelenlévő diákra. Remélem, hogy valamennyien eléritek az álmaitokat és felnőttként is érvényesülni tudtok az életben a megszerzett tudásotokkal, teljesítményetekkel és előrébb tudjátok vinni nemzedéketek alakulását, fejlődését. Számotokra a sport nem kötelesség, hanem beleivódott a mindennapjaitokba, hiszen egy jó versenyeredményért a szabadidőtöket fel kell áldozni azért, hogy a lehető legjobb helyen végezhessetek. Ez természetesen lemondásokkal is jár, azonban úgy gondolom, hogy azok, akik ilyen kiváló teljesítményt nyújtanak, hobbiként tekintenek arra, amit csinálnak. Arra bíztatlak benneteket, hogy ragaszkodjatok a magatok elé kitűzött célokhoz! Az ember kikerül az életbe és olyan könnyen beletörődik az úgynevezett „realitásba”. Lefoglalják őt a földhöz ragadt feladatok, miközben észrevétlenül feladja magasabb rendű vágyait. Ti ezt ne tegyétek! A korlátaitokat persze ismerjétek fel, de legyenek merész, ugyanakkor megvalósítható álmaitok! Törekedjetek arra, hogy kiteljesítsétek önmagatokat.
Arról, hogy ez mennyire nehéz feladat, egy tanulságos történetet mesélt el a polgármester, aki aztán átadta a szót az ünnepség díszvendégének. Ifjabb Buzánszky Jenő, az ösztöndíj névadójának a fia arról beszélt, hogy a településen méltóképpen őrzik édesapja emlékét azzal, hogy táblát helyeztek el az újdombóvári szülőháza falán, utcát neveztek el róla, információs táblát állítottak fel a tiszteletére a Fő utca és a Kórház utca sarkán, a legkiválóbb ifjú sportolók a nevét viselő díjat vehetik át minden évben a Város Napja alkalmából, illetve felkészülésük és versenyzésük segítésére az önkormányzat által alapított Buzánszky Jenő Ösztöndíj szolgál.
Azt elsőként az úszók közül Besenyei Zsombor, Virág Emese, Marton Kitti és Király Dániel, az atléták közül Farkas Bence, Tóth Lili Anna és Göblyös Csenge, a karatékák közül Kovács Adriána, Lakatos Lukács, Ruzsicska Kristóf Szabó Dorottya, Szőcs Patrik és Tóth Dominik, a súlyemelők közül pedig Stróbl Fanni érdemelte ki. Ők mindannyian jól szerepeltek az utánpótláskorúak országos-, Európa- és világbajnokságain, már válogatott kerettagjuk a sportáguknak, vagy olyan kiemelkedő tehetséggondozási programban vesznek részt, mely elősegíti a fejlődésüket ahhoz, hogy hamarosan a nemzeti csapat tagjaként képviselhessék hazánkat nagy nemzetközi megmérettetéseken. Nekik negyedévente személyenként 20.000 forintos felkészülési és versenyzési támogatást nyújt a város önkormányzata.
Szabó Loránd polgármester végül köszönetet mondott a fiatalok szüleinek azért az áldozatvállalásért, edzőinek pedig azért a magas színvonalú munkáért, amit gyermekeik, illetve tanítványaik tehetségének a kibontakoztatása érdekében tesznek-végeznek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info