22
H, júl.

Az eddigieknél kevesebbe fog kerülni az iskolaépület üzemeltetése

Önkormányzat

Elkészült az Illyés Gyula Gimnázium épületének energetikai korszerűsítése. A város önkormányzata és a Dombó-Land Kft. alkotta konzorcium a beruházás finanszírozásához nagyrészt az Európai Unió egyik pályázatán nyert vissza nem térítendő támogatást használta fel.

A mindössze 11 hónap alatt felhúzott és 1929 augusztusában a tanévnyitó ünnepség keretében Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter által átadott oktatási intézmény épületére igencsak ráfért a felújítás, ugyanis megnyitása óta csupán egyszer - az 1990-es évek végén - került sor annak rekonstrukciójára. Akkor az ingatlan tetejének egy részét rakták át, ám a javítás nem sikerült túl jól, mert beázások azóta is több helyen előfordultak.
Az elmúlt hónapokban a kivitelezést közbeszerzési eljáráson megnyert Topa és Társa Építőipari Kft. szakemberei dolgoztak a gimnázium épületének energetikai korszerűsítésén.
- A helyi védelem alatt álló, műemlékjellegű, önkormányzati tulajdonú ingatlannál a tamási székhelyű cég jóvoltából megtörtént a homlokzat hőszigetelő vakolása, a fából készült külső nyílászárók felújítása, a belső ablakszárnyak műanyagra cserélése és azok hőszigetelő üvegezése, a teljes padlásfödém szigetelése, a tetőre napelemek felszerelése, a radiátorok cseréje, valamint a világítás korszerűsítése - emelte ki Szabó Loránd polgármester. - A sikeres TOP-os pályázatunkkal elnyert pénzből a Dombó-Land Kft-vel alkotott konzorciumunk közel 150 millió forintot biztosított az energetikai korszerűsítésre, amihez mintegy 15 millió forint saját erőt adott meg a város önkormányzata.  
A középfokú oktatási intézmény fenntartója - a Tamási Tankerületi Központ - további forrásokkal járult hozzá a Széchenyi 2020 program keretében elkészült beruházás finanszírozásához. Erre azért volt szükség, mert az építkezés során kiderült az, hogy az épületnek a tető- és födémszerkezete - elsősorban a beázások miatt - meggyengült. Az erősítést is el kellett végezni, ám mivel ez a munka a felújítási kategóriába tartozik, ezért erre a KLIK biztosított több tízmillió forintot.
Az elvégzett modernizálástól az Illyés Gyula Gimnázium épületének tulajdonosa és fenntartója is azt reméli, hogy az ingatlant a jövőben az eddigieknél jóval költséghatékonyabb - azaz olcsóbban - lehet majd működtetni. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info