17
H, jún.

Táplálkozzanak egészségesen az óvodások és a diákok!

Önkormányzat

„Kajanapot” tartottak január 10-én a helyi iskolai és az óvodai menzákon. Ezen a napon különleges ebédmenü várta a gyerekeket és a diákokat. Ők - mintegy ezerötszázan - finom ételeket kaptak, az egészséges táplálkozásról szóló üzenet a szülőknek szólt, a dátum pedig egy furcsa bírósági perből fakad.

A megszokottól kissé eltérő levest, főételt és desszertet ehettek, illetve gyümölcslevet ihattak ebédre ezen a napon a helyi közétkeztetésben résztvevő gyerekek és diákok. Szabó Loránd polgármester arról beszélt az esemény kapcsán az egyik oktatási intézmény étkezdéjében, hogy a „Kajanapnak” kettős üzenete van. Az egyik cél az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra, a másik pedig az, hogy a dombóvári közkonyhákon igenis jól és ízletesen főznek. Az önkormányzati vezető az akcióval a köznevelési intézményekbe járó gyerekek és a közoktatási intézményekben tanuló diákok szüleinek próbált üzenni. Elsősorban azt, hogy a felnőtteknek érdemes lenne azt végiggondolni, hogy az óvodások és a diákok a menzán egyenek a fejlődésükhöz szükséges tápanyagokat tartalmazó főtt ételeket, vagy az utóbbiak inkább kólára és chipsre költsék a zsebpénzüket a büfékben?
A január 10. egyébként jelentős nap a dombóvári közétkeztetésben. A város polgármestere emlékeztetett arra, hogy 2018-ban ezen a napon zárult le jogerősen az a per, amit Szabó Loránd szerint „aljas módon az egyik helyi fideszes képviselő, Tóth Zoltán érdekeltségébe tartozó cég indított a helyi gyermekétkeztetést végző intézmény ellen”. A szóban forgó jogi procedúra „biko-per” néven híresült el. Az alapja az volt, hogy a Polgári Törvénykönyv egyik passzusára hivatkozva összesen több millió forintos behajtási költségátalányra jelentette be igényét az említett gazdasági társaság a város önkormányzati hivatala és az egyebek mellett rászorult gyermekek étkeztetését végző városi szolgáltató szervezet felé.
A település első embere szerint Tóth Zoltán a kapzsiság szinonimájává tette a nevét azzal, hogy 3.000.000 forintot próbált a biko Kft. megszerezni annak a városnak az önkormányzatától és intézményétől, ahol ő is képviselő. Keresetét azonban tavaly év elején a bíróság elutasította.
- Olyat végképp nem láttam sehol, hogy egy politikus cége a gyermekétkeztetésre szánt forrásokból próbáljon így hasznot húzni - emelte ki Szabó Loránd. - A szóban forgó képviselőnek ezért már régen le kellett volna mondania tisztségéről. A város önkormányzata lépéseket fog tenni azért, hogy a január 10-i dátum kerüljön be Dombóvár Egészségfejlesztési Tervébe és mostantól minden évben megünnepeljék ezt a győzelmet.
Bálintné Frei Henrietta, a Szekszárdi Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának élelmezés-vezetője elmondta, hogy a „Kajanap” menüje zellerkrémleves volt zellerkockákkal, főételként grillezett csirkecombot kínáltak almával párolt lila káposztával, amit répatorta, valamint vitaminokban gazdag gyümölcslé követett. A szakember beszélt arról is, hogy igyekeznek minden nap egészséges ételeket tenni a gyerekek asztalára.
 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info