Az idegenforgalmi szezon elejére elkészül a sétány

Önkormányzat

A városhoz tartozó gunarasi üdülőtelep közel száz ingatlan-tulajdonosa fogadta el a települési önkormányzat invitálását arra a május 19-i fórumra, amit a Camping Étteremben tartottak.

Szabó Loránd polgármester tájékoztatójában arról beszélt, hogy az képviselő-testület döntése értelmében a város önkormányzata a többségi tulajdonosnak eladta a Gunaras Zrt-ben lévő részvényeit egy kivételével. Tette ezt azért, mert kisebbségben lévőként nem tudta érvényesíteni az akaratát a gazdasági társaság döntéseiben, a cégben jelképesen maradva viszont hozzájut azokhoz az információkhoz, melyek a fürdővel kapcsolatban fontosak a számára.
A tavaly Magyarország 33. gyógyhelyévé minősített Gunarason május 22-től egy főállású üdülőtelepi gondok fog az önkormányzat alkalmazásában tevékenykedni, akinek a feladata a közterületek rendben tartása lesz.
A képviselő-testület vezetője arról is beszámolt, hogy a nyári idegenforgalmi szezon elejére elkészül a Fürdő utcában az a térkövezett sétány, ami a kerékpárosok és a gyalogosak egymás melletti biztonságos közlekedését fogja szolgálni. A strandfürdőben új burkolatot kapott az ugrálómedence és járdák egy része is megújult, a csónakázó tó közepén kialakított Szent Vendel-szigeten pedig vendéglátóegység kezdi meg a működését. A szelfipont közelébe szép virágtartó ládákat helyeztek ki. A Madársisak-ösvényt ismét alkalmassá tették nordic walkingozásra, futásra és sétálásra. Hamarosan három térfigyelő kamerát szerelnek fel a közbiztonság további javítása és az illegális szemétlerakók megfékezése érdekében. A várost az üdülőteleppel összekötő kerékpárút mellé júniusban újabb négy - napenergiával működő - kandelábert állítanak fel.
A fórum résztvevői a hulladék-szállítással, a közterületek és a magántulajdonban lévő ingatlanok karbantartási kötelezettségével, valamint a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos kérdéseiket tették fel az említett ügyekben illetékeseknek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info