12
Cs, dec.

A hit és a közösség szolgálatában

Mozaik

Szent Péter és Szent Pál ünnepén - a Pécsi Székesegyház búcsúján - dr. Udvardy György megyéspüspök átadta azokat kitüntetéseket, melyekkel évről évre a plébániákon tevékenykedő és kitartó pasztorális kisegítői munkát végző hívek szolgálatát ismerik el. A díjazottak között két dombóvári is volt.

Az ünnepi szentmisét követően a plébánosok javaslata alapján idén Bischof Ádám, Jánosné Pál Erzsébet, Lőw György, dr. Nagy Mária Gabriella, valamint Magyarfalvi Géza és neje, Haszonics Krisztina vehette át a Pécsi Egyházmegye kitüntetését.
Az utóbbi két dombóvári díjazott laudációjában elhangzott az, hogy ők hosszú ideje lelkes, elkötelezett tagjai a dombóvári plébániai közösségnek. Nyolc esztendővel ezelőtt alapítói voltak a középiskolás és egyetemista ifjúságot összefogó antióchiás csoportnak. Azóta teljes elkötelezettséggel szívükön viselik az említett közösség életét, építik és lelkesen szolgálják annak fejlődését. A fiatalokat családtagként kezelve soha nem sajnálják tőlük az idejüket. Nagylelkűen adományozva, a szükséges háttér biztosításával szerveznek programokat, lelkigyakorlatokat, nyári táborokat a rendszeres - hetente megrendezett - imaalkalmak mellett. A közösség ifjú tagjaival közösen gyakran segítenek a plébániai tevékenységében és évek óta szervezői a bérmálkozásra készülők lelki napjának is.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info