21
Sze, aug.

Önismerettől az elégedett életig

Mozaik

A televízióból ismert népszerű műsorvezető, Szily Nóra rengeteg képernyős szereplés után „leporolta” a korábban megszerzett pszichológusi diplomáját és most a tanult szakmájában dolgozik. Ő volt a vendége május 22-én a Tinódi Háznak.

A népszerű tévés több mint két évtizedes képernyős szerepléssel, közel félezer interjúval és több sikeres műsorral a háta mögött „áthangolta” a karrierjét, ma már pszichológus-coachként tevékenykedik. Járja az országot, kisebb és nagyobb településeken tart figyelemfelhívó előadásokat, melyek arról szólnak, hogy helyes önismeret nélkül nem lehetséges elégedett életet élni.
- Seneca mondta azt, hogy az a hajó, amelyik nem tudja hova tart, annak semmilyen szélirány nem kedvez - hangsúlyozta Szily Nóra. - Ahhoz, hogy melyik kikötő felé vesszük az irányt, tudnunk kell azt, hova vágyunk. Életünk boldoggá tételéhez fontos megfogalmaznunk azt, hogy milyen emberré akarunk válni? Az elégedettséghez vezető út gyakran rögös. Ahhoz, hogy biztosan eljussunk a célba, az erősségeinkre kell támaszkodnunk, a gyengeségeinket pedig háttérbe kell szorítanunk! Először bele kell néznünk a tükörbe és önvizsgálatot szükséges tartanunk. Az elégedett élet záloga az, hogy az ember tisztában legyen a személyiségével és a lehetőségeivel, azokat hangolja össze! Nekem nincs a zsebemben a bölcsek köve, inkább a bölcsek kételyével rendelkezem.
A pszichológus gondolatébresztő felvetéseivel, inspiráló mondataival és lényegre törő kérdéseivel a mintegy 100 fős közönségét megpróbálta hozzásegíteni ahhoz, hogy mindenki önmagához találjon.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info