20
H, máj.

Kincs jó közösségben tisztességgel értéket teremteni

Mozaik

Főként az idősebb korosztály tagjai voltak kíváncsiak Endrei Juditra, aki február 27-én író-olvasó találkozón vendégeskedett a Földi István Könyvtárban.

A Magyar Televízió egykori bemondója 1976 és 1998 között - az állami televízió aranykorának nevezett időszakban - volt a közszolgálati csatorna egyik ikonikus alakja. Az akkori 22 esztendőről és annak történéseiről írta meg és adta ki az elmúlt év őszén a nosztalgiával, valamint emlékekkel teli „Anno az én tévém” című kötetét, melyben a műsorokról és azok készítőiről vall.
- Most is beleborzongok abba, ahogy kimondom, hogy a sors ajándékaként kaptam a bemondói munkát - mondta az egykori képernyős. - Nekem az egyszerű falusi környezetből származó, nagyon izgulós és gátlásos lánynak hatalmas lehetőség volt ez és én eminens tanulókét a lehető legjobban próbáltam megoldani a feladatot. Az elmúlt két évtizedben a televíziózás műfaja hatalmas változáson ment keresztül. El kell fogadni azt, hogy a világ és a tempó változik. Az én időmben még nyugodtan hömpölygött egy adásnap, bemondóként a nézővel bensőséges kapcsolatot tudtunk kialakítani, sok néző érezte úgy, hogy részesei vagyunk az életének, esténként a képernyőn keresztül ott vagyunk az otthonában. Ma az kell, hogy a műsorfolyam hangos legyen, nagyot szóljon, gyorsan pörögjön. Tőlem ez már egy kicsit idegen, de el tudom fogadni azt, hogy a világ errefelé megy. Miközben a múltról mesélek, nagyon is a jelennek szólok. Hiszem azt, hogy miközben olvassák a könyvemet, Önökben is megfogalmazódik, milyen kincs jó közösségben tisztességgel értéket teremteni
Endre Judit fejében már ott lapul egy következő könyv megírásának az ötlete. Egyenlőre azonban az „Anno az én tévém” című kötetet bemutatva járja az országot és mesél életének egyik meghatározó és legboldogabb szakaszáról.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info