19
Sze, dec.

Tormási Tamás és Simon Jenő biztos kézzel irányítja a tűzoltóautót

Mozaik

Június 5-én a zsámbéki Driving Camp vezetés-technikai centrumban mérték össze felkészültségüket a katasztrófa-védelemnél dolgozó gépkocsivezetők számára második alkalommal meghirdetett Országos Közlekedés-biztonsági Verseny több mint 800 résztvevője közül a legjobbak.

A Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Tormási Tamás és Simon Jenő által alkotott két fős csapata remek teljesítményt nyújtva másodikként végzett a vetélkedő-sorozat Taszáron lebonyolított regionális döntőjében a készenléti szer kategóriában.
A gépkocsivezetők az országos fináléban is magas színvonalú teljesítményt nyújtottak mind az elméleti tesztek, mind a gyakorlati feladatok megoldása során. A sofőrök előbb a megkülönböztető jelzés használatához és az elsőbbségadási szabályokhoz kapcsolódó kérdésekre válaszoltak, majd vezetési tudásokról is számot adtak. Az utóbbi megmérettetés során irányítással végrehajtott tolatást, parkolást, szlalomozást, különböző sebességű kikerülési és egyéb manőverezési műveleteket kellett végrehajtaniuk járműveikkel az indulóknak. A dombóvári versenyzők remeklésüknek köszönhetően az előkelő negyedik helyet szerezték meg az erős mezőnyben.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info