16
V, dec.

Egyszer volt …

Mozaik

Harminc évvel ezelőtt - 1988. április 4-én - országos meghívásos gokartversenyt tartottak Dombóváron.

A Felszabadulás Kupának Harkányi László helybeli autóversenyző volt az ötletgazdája és főszervezője, aki Máté László segítségével, valamint a város akkori vezetésének, a településen működő cégeknek és vállalkozóknak a támogatásával valósította meg a helyiek és a környékbeliek részéről hatalmas érdeklődéssel kísért programot.
A Hunyadi téren és a Teleki utcában szalmabálákkal kijelölt pályát több ezren állták körbe azért, hogy lássák az ország minden részéből érkezett versenyzők izgalmas száguldását. A résztvevők egyike volt Harkányi László fia, Zsolt, aki aztán nemcsak a gokartosoknál, hanem később hegyi- és pályaversenyzőként az autósok között az apjához hasonló sikereket ért el.
Az ötletgazda és főszervező a Formula-járművével tartott bemutatót, a minimotorosok mezőnyében pedig rajthoz állt az akkor hét éves Talmácsi Gábor és az öt esztendős Kovács Niki, akik közül az előbbi 2007-ben világbajnok lett a Moto GP 125 köbcentis mezőnyében, az utóbbi pedig ugyanakkor a nők számára kiírt Európa-bajnokságon szerzett a Stock 600-as kategóriában bronzérmet. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info