Alsótagozatos diákok számára kedvcsináló versenyt rendezett december 16-án a Tinódi Házban Molnár Ferenc, a dombóvári sakksportba ismét „életet lehelni” igyekvő egykori sikeres klubvezető.

A Dombóvári Boksz Klub az egyesület működéséhez a város önkormányzatától kapott egy millió forintos támogatásból 50.000 forintért bokszzsákokat és -kesztyűket volt köteles vásárolni, amiket a vezetők december 19-én adtak át helyi oktatási intézményeknek.

December közepén két megmérettetésen vettek részt a Dombóvári Úszó Egyesület tehetségei. A két edző - Nagy Roland és Tancsa Norbert - 18 tanítványa előbb Kaposváron ugrott medencébe, majd tizenhatan Kaposváron vetélkedtek.

Az 1970-es években NB II-ben szereplő kesztyűgyári csapat két játékosát - Mayer Györgyöt és Kecskés Károlyt-, valamint a klub akkori intézőjét, Korvicska Györgyöt december 19-én fogadta hivatalában Szabó Loránd polgármester.
 

December 12-én Komáromban rendezték meg a Diákolimpia országos elődöntőjét, melyen remek teljesítményt nyújtva az Illyés Gyula Gimnázium együttese a második helyet szerezte meg.

Három dombóvári fiatal is meghívást kapott a Tolna Megyei Diáksport Tanácsnak arra a díjátadójára, amit a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tartottak.

 

A Tolna megyei U11-es fiú kosárlabda bajnokság ötödik és hatodik fordulóját december 17-én Szekszárdon bonyolították le, ahol a Dombóvári KKE gárdája egy győzelmet aratott és egyszer vesztesen hagyta el a játékteret.

További cikkeink...

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info