23
Szo, nov.

Ismét győzelmet ünnepelhettek a labdarúgó szurkolók

Sport

A Tolna megyei I. osztályú férfi bajnokság 9. fordulójában újabb rangadót játszott október 12-én a Szuhay Sportcentrumban a tabella harmadik helyén álló Dombóvári FC együttese és a listavezető Bátaszéki SE csapata.

Izgalmas csatának ígérkezett az összecsapás, ugyanis egy héttel korábban a házigazdák súlyos - 7:0 arányú - vereséget szenvedtek Bonyhádon, míg a vendégek megőrizték a hét mérkőzés óta tartó őszi veretlenségüket. A kérdés az volt, hogy Kardos Ernő legénysége „a padlóról felállva tudja-e feledtetni a fiaskót” a hat győzelem mellett két döntetlennel álló látogatókkal szemben, vagy azok tovább folytatják remek sorozatukat?
A találkozó előtt Rónai Gábor, a Tolnai Népújság sportrovatának vezetője a 2018/2019-es Tolna megyei I. osztályú férfi bajnokság tavaszi szezonjában a napilapnál a legjobb játékosnak bizonyult Keczeli Krisztián számára adott át különdíjat. A dombóvári focista idén tavasszal remek formában focizott, aminek köszönhetően kilencszer választották be a „hétvége válogatottjába”.
A hazaiak az első negyedórában alaposan meglepték riválisukat azzal a magabiztos és pörgős produkcióval, amit bemutattak. A 16. percben góllá érett a mezőnyfölényük, Kulcsár Krisztián középről 18 méterről kilőtte a jobb felső sarkot. A „hideg zuhany” hatására a folytatásban a bátaszékiek gyorsan magukhoz tértek és sorra vezették ötletes támadásaikat, ám több helyzetük közül szerencsére egyet sem tudtak értékesíteni. Két szabadrúgásuk, két lövésük és egy fejesük vagy elkerülte a kaput, vagy a házigazdák portása tudott hárítani, így az első félidő lefújásáig már nem változott az eredmény. Nem úgy a pályán lévő labdarúgók száma, ami a 44. percben 22-ről 21-re csökkent annak a következtében, hogy a folyamatosan reklamáló vendégvédőt, Faller Andrást kiállította a bíró, mert egyik beszólásával megsértette őt.
A szünet után negyed óra telt el, amikor az emberelőnyben lévő és dinamikusan rohamozó DFC növelni tudta az előnyét: Androsics András szépen vette át Balogh Szabolcs passzát középen és 20 méterről eleresztett átlövése utat talált a hálóba. A 70. percben a bátaszékiek kapusa a büntetősterületen belül szabálytalankodott Keczeli Krisztiánnal szemben. A sípmester által megítélt 11-est a sértett magabiztosan értékesítette. Öt perccel a meccs vége előtt a dombóváriak védője, Tieger Endre buktatta a tizenhatos vonalán betörő Héhn Ferencet, amiért szintén büntető járt. Azt Botos Tamás váltotta gólra.
A 3:1-es hazai diadallal zárult rangadón kitűnő teljesítményt nyújtottak a vendéglátók, akik végig koncentráltan és fegyelmezetten játszottak. Sikerükkel továbbra is a tabella harmadik helyét foglalják el, ám hátrányuk egy pontra csökkent az élen lévő bonyhádiak és a másodiként álló bátaszékiek mögött.

Eredmény:
Dombóvári FC - Bátaszéki SE 3:1 (1:0)
Dombóvár: Czebei - Varga B., Vajk, Tieger, Martinka - Androsics, Kulcsár (Bán), Keczeli, Párkányi, Balogh Sz., - Horváth Á. (Hetesi)  
Gólszerzők: Kulcsár, Androsics, Keczeli
Tabella: 3. Dombóvári FC

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info