20
V, okt.

Kiütéses győzelmet arattak a focisták

Sport

A Tolna megyei I. osztályú férfi labdarúgó bajnokság szeptember 14-i 5. fordulójában otthonában - a Szuhay Sportcentrumban - fogadta a Dombóvári FC együttese a Kakasd SE gárdáját.

Nem sokat teketóriázott a hazai gárda a meccs elején, rögtön támadásba lendült, aminek köszönhetően már a 2. percben helyzet alakult ki a látogatók kapuja előtt: Horváth Árpád szép cselekkel középen tisztára játszotta magát, 10 méterről balra passzolta a labdát, amit Balogh Szabolcs meglőtt, a portás pedig óriási bravúrral mentett. A 10. percben vezette első kontraakcióját a kakasdi alakulat: egyik csatára meglendült a jobb oldalon, fakénél hagyta őrzőjét és 10 méterről csak kevéssel helyezett a bal oldali kapufa mellé. A 29. percben Keczeli Krisztiánt buktatta az egyik vendégvédő a büntetőterületen belül, a megítélt 11-est a sértett a jobbra elvetődő hálóőr mellett a bal alsó sarokba lőtte. A vezetés megszerzése nyugtatólag hatott Kardos Ernő edző tanítványaira, akik a folytatásban is az az addigi gyors és pontos labdajáratást alkalmazták, ám az előnyüket nem tudták tovább növelni. A 35. percben az állandó veszélyt jelentő Márk Krisztián csúsztatást követően a csereként pályára lépő Kovács Róbert majdnem egyenlített, ám lövését a gólvonalról Párkányi Zsolt kivágta. Az első félidő hátralévő részében az eredmény már nem változott, a csapatok a DFC legénységének 1:0-s előnyével vonultak a szünetre az öltözőbe.
A pihenő és a fordulás után a 49. percben Papp Gábor cselezett a bal oldali alapvonal közelében befelé, majd középre gurítását Balogh Szabolcs néhány lépésről a kapuba helyezte. Az 57. percben Márk Attila villant meg, a jobb oldalról elé kerülő „bőrt” az ötös sarkáról a jobb oldali kapufára küldte, ahonnan az a mezőnybe pattant ki. A 67. és 73. perc között négy találatot értek el a szenzációsan focizó házigazdák: valamennyi próbálkozásukat siker koronázta. Előbb Horváth Árpád kényszerítője után Keczeli Krisztán tüzelt balról 6 méterről, labdája kipattant a jól helyezkedő portásról, arra lecsapott Bradics Tamás, aki nagy nyugalommal lőtt a „ketrec” közepébe. Azt követően az ellenfél térfelének közepéről remekül ugratta ki az előbbi gól szerzője a hátvédek díszkíséretében kilépő Horváth Árpádot, aki 8 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. A következő akciónál újból Bradics Tamás volt az előkészítő, a bal oldalon megiramodó Keczeli Krisztián az eléje tett labdát balról 9 méterről a portás mellett a jobb alsó sarokba gurította. Végül ismét Bradics Tamás „köszönt be”: a középpályás a büntetőterületre egy szép csellel betörve 13 méterről kipókhálózta a kakasdiak kapujának bal felső sarkát. A találkozó lefújásáig további gólokkal kecsegtető helyzeteket alakítottak ki riválisukkal szemben a dombóvári labdarúgók, de azokat mind „elpuskázták”.
A DFC gárdája a második játékrész közepén produkált kitűnő teljesítményével kiütéses - 6:0 arányú - diadalt aratott a kakasdiakkal szemben.

Eredmény:
Dombóvári FC - Kakasdi SE 6:0 (1:0)
Dombóvár: Czebei - Párkányi, Tieger, Martinka - Hetesi (Varga B.), Kulcsár, Keczeli, Papp, Bradics (Vajk) - Balogh Sz., Horváth Á. (Pál)  
Gólszerzők: Bradics (2), Keczeli (2), Balogh Sz., Horváth Á.
Tabella: 3. Dombóvári FC

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info