14
Szo, dec.

Váltóban is remekül teljesítettek a kéttusázók

Sport

Július 14-én Székesfehérvár volt a helyszíne az idei Kéttusa Országos Váltóbajnokságnak, melyen négy szépen csillogó érmet és több előkelő helyezést szereztek a Dombóvári Sportiskola Egyesület tehetséges fiataljai.

Az úszásból és futásból álló sportág legjelentősebb hazai megmérettetésén a lányoknál a 11 évesek mezőnyében Nagy Fruzsina és Reizinger Anna remek teljesítményének köszönhetően nem talált legyőzőre. A 2007-ben születetteknél Ozorai Zsóka Kamilla és Tóth Dia a második helyen ért célba. A náluk egy esztendővel idősebbek között Zemán Zóra Zoé és Szalay Zóra nagy fölénnyel diadalmaskodott. A 11 évesek mix váltójában Horváth Dóra társával, Fajcsi Botonddal a harmadik lett.
A többi páros - Dolák Zita és Tóth Anna, Vida Bence és Gyergyói Ábel, valamint Dolák Luca és Gyugyi Levente - is nagy harcban volt a különböző színű medáliákért, azokat ezúttal ugyan nem sikerült megszerezniük, de előkelő helyezéseikért ők is dicséretet érdemelnek.
A DSI sikeres versenyzőit Makatics Péter, Fehévári Róbert, Fehérvári Levente és Fazekas Gáspár készítette fel az országos bajnokságra. 

 

11 éves lányok váltó eredménye:

1. Nagy Fruzsina, Reizinger Anna

 

12 éves lányok váltó eredménye:

7. Dolák Zita, Tóth Anna

 

13 éves lányok váltó eredményei:

2. Ozorai Zsóka Kamilla, Tóth Dia

 

14 éves lányok váltó eredménye:

1. Zemán Zóra Zoé, Szalay Zóra

 

11 éves fiúk váltó eredménye:

5.Vida Bence, Gyergyói Ábel

 

11 éves mix váltó eredménye:

3.Horváth Dóra, Fajcsi Botond

 

14 éves mix váltó eredménye:

7.Dolák Luca, Gyugyi Levente

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info