24
H, jún.

Idegenben magabiztosan nyertek a focisták

Sport

A Tolna megyei III. osztályú férfi bajnokság nyugati-csoportjának 23. fordulójában május 19-én Zombán a Kakasd II-Kéty csapata ellen lépett pályára a Dombóvári LK alakulata.

A meccs elején a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést és a 10. percben a hátvédsorból előre húzódó Farkas Imre révén megszerezték a vezetést. Ugyanennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szintén védőként szereplő Kovács Róbert 2:0-ra növelje a különbséget. A harmadik gól a 32. percben Magyarosi Gergely szerezte, amire a hazaiak a 38. percben válaszoltak. Az együttesek a látogatók 3:1-es előnyével vonultak az öltözőbe a csapatok. A második félidőben sorrendben Bock András kétszer, Kázmér Péter és Kovács Róbert pedig egyszer-egyszer vette be az ellenfél kapuját, míg a házigazdák csak egyszer találtak a DLK gárdájának hálójába. A dombóváriak 7:2-es idegenbeli győzelemmel tértek vissza lakóhelyükre.  

23. forduló eredménye:
Kakasd II.-Kéty - Dombóvári LK 2:7
Dombóvár: Gazdag - Farkas I., Kovács R., Horváth Á., Magyarosi - Bock, Kázmér, Kis D. (Govnik), Sánta, Papp K. (Ujvári) - Borbély
Dombóvári gólszerző: Kovács R. (2), Bock (2), Farkas I. Kázmér, Magyarosi,

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info