21
Sze, aug.

Tizenegyszer léphettek dobogóra a kéttusázók

Sport

A Magyar Öttusa Szövetség a Decathlon Magyar Kupa 2. fordulóját április 17-én és 18-án Székesfehérváron rendezte meg. Ott kiváló eredményeket értek el a Dombóvári Sportiskola Egyesület tehetséges versenyzői, akik összesen négy-négy arany- és ezüstmedáliát, három bronzérmet, valamint számos értékes helyezést szereztek, miközben sokan az egyéni csúcsukat is megjavították. 

Az első napon az úszásból és futásból álló sportág váltószámait bonyolították le, melyekben a Makatics Péter, Fehérvári Róbert, Fehérvári Levente és Fazekas Gáspár alkotta edzői team által felkészített fiatalok remekeltek. Párosaik
mindegyike az első hat hely valamelyikén végzett, amivel jogot szereztek arra, hogy résztvevő legyenek az elit országos bajnokságnak. A legjobban az U11-es korosztályú Reizinger Anna és Nagy Fruzsina, valamint a 14 évesek között rajthoz álló Zemán Zóra Zoé és Szalay Zóra szerepelt, mindkét duó elsőként ért célba. Az előbbi korcsoport mixcsapatai között Horváth Dóra és Fajcsy Botond másodikként, az U13-as lányoknál Tóth Diána és Ozorai Zsóka harmadikként zárt.
Másnap egyéniben mérték össze gyorsaságukat a kéttusázók. Az U13-as lányok között Ozorai Zsóka valamennyi vetélytársát maga mögé utasította. A nála két esztendővel fiatalabbaknál az ezüstmedáliát Nagy Fruzsina, a bronzérmet Horváth Dóra érdemelte ki, Reizinger Anna pedig a negyedik lett. Hármójuk együttese a legjobbnak bizonyult a csapatversenyben. Az U14-eseknél Zemán Zóra Zoé a második helyet szerezte meg, Szalay Zóra a dobogó harmadik fokára léphetett. Az említett két lány harmadik társukkal, Dolák Lucával kiegészülve az együttesek között másodiknak rangsorolta az alakulatukat.
A többiek - Tóth Anna, Dolák Zita, Gyugyi Levente, Gyergyói Ábel és Bakó Petra - is jó teljesítményt nyújtottak az erős mezőnyben.

A Dombóvári Sportiskola Egyesület versenyzőinek eredményei:
U11-es lányok - váltó: 1. Reizinger Anna-Nagy Fruzsina
U11-es vegyes - váltó: 2. Horváth Dóra-Fajcsy Botond
U12-es lányok - váltó: 6. Tóth Anna-Dolák Zita
U13-as lányok - váltó: 3. Tóth Diána-Ozorai Zsóka
U14-es lányok - váltó: 1. Zemán Zóra-Szalay Zóra
U14-es vegyes - váltó: 6. Dolák Luca-Gyugyi Levente
U10-es lányok - egyéni: 41. Bakó Petra
U11-es lányok egyéni: 2. Nagy Fruzsina, 3. Horváth Dóra, 4. Reizinger Anna
U11-es lányok - csapat: 1. Nagy Fruzsina-Horváth Dóra-Reizinger Anna
U11-es fiúk - egyéni: 13. Gyergyói Ábel, 15. Fajcsy Botond
U12-es lányok - egyéni: 10. Dolák Zita, 27. Tóth Anna
U13-es lányok egyéni: 1. Ozorai Zsóka
U14-es lányok - egyéni: 2. Zemán Zóra Zoé, 3. Szalay Zóra, 32. Dolák Luca
U14-es lányok - csapat: 2. Zemán Zóra Zoé-Szalay Zóra-Dolák Luca
U14-es fiúk - egyéni: 22. Gyugyi Levente

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info