14
P, dec.

Fantasztikus hangulatban futott Görögországban az atléta

Boruzs Beáta 42.195 méter teljesítése után a maratoni verseny céljában

Sport

Élete egyik nagy álmát váltotta valóra Boruzs Beáta azzal, hogy november 11-én rajthoz állt az „Athens Marathon. The Authentic” elnevezésű futóversenyen.

A megmérettetést az első újkori olimpia maratonfutásának útvonalán rendezték meg. A dombóvári futó azt a célt tűzte maga elé, hogy érjen célba a 42.195 méteres távon. Az első nyolc kilométert majdnem sík területen teljesítették a világ minden részéből összesereglett futók, akik aztán hosszú dombokra kaptattak fel, melyekről rövid lejtőkön ereszkedtek le. Ez a 24 kilométeres etap alaposan igénybe vette még a jól felkészült atlétákat is. Ám a versenyzőket a holtpontokon az őket hangosan - énekléssel, dobolással, kiabálással és tapsolással is - bíztató szurkolók lendítették át, akik fantasztikus hangulatot teremtettek drukkolásukkal. Boruzs Beáta is hatalmas élményként élte meg azt, hogy a „klaszikus maratonnak” résztvevője lehetett. Az utolsó 10 kilométert már az előző résznél könnyebb terepen tették meg az egyre fáradó futók, akik aztán az 1896-os ötkarikás játékokra újjáépített Panathinaiko Stadionban lévő célba érkeztek meg. A távot sikeresen teljesítők mindegyike érmet kapott a különleges sportesemény szervezőitől. A futás, a hely, a legenda és a történelem szenzációs négyes lenyűgözte a dombóvári futót, akit Fazekas Gáspár, a DOVASE edzője készített fel a görögországi versenyre.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info