18
V, nov.

Önmagát is legyőzte utolsó megmérettetésén Czukor Zoltán

Sport

Bár a tervezett korosztályos világcsúcstól elmaradt, hősies küzdelemben utasította maga mögé ellenfeleit az 55 éves Czukor Zoltán a pályafutását lezáró 100 kilométeres búcsúversenyen. A dombóvári Szuhay Sportcenrum létesítményvezető-helyettese augusztus 12-én szülővárosában, Komlón akasztotta szögre véglegesen a gyaloglócipőit. 

Legendás versenyzőkből álló minimezőny állt rajtvonal mögé a háromszoros olimpikon, ötszörös világbajnoki résztvevő, sokszoros magyar bajnok, ötvenháromszoros válogatott, több extrém hosszúságú gyaloglóverseny győztesének, Czukor Zoltánnak a búcsúversenyén. Ott volt a távgyaloglás legendája, az orosz Dimitrij Oszipov, aki ráadásul a megmérettetés napján lett 52 éves. Eljött a női szenior világversenyek rendszeres dobogósa, a francia Claudine Anxionnat, valamint a több mint 800 ultragyalogló versenyen elindult honfitársa, az ugyancsak gallföldön élő Emannuel Tardi. Legfiatalabb résztvevőként a riói olimpikon, Srp Miklós próbálta hozzásegíteni a győzelemhez és a korosztályos világcsúcshoz a versenysporttól 42 év után ezalkalommal elköszönő gyaloglót.
A belvárosban kialakított 730 méter hosszú pályának reggel hét órakor Czukor Zoltán és Srp Miklós vágott neki legnagyobb lendülettel. Ők ketten hamar körelőnyt szereztek, majd fokozatosan tovább növelték előnyüket riválisaikkal szemben. A terveknek megfelelően az erős iramot diktáló „nyúl” 25 kilométernél kiszállt a mezőnyből és mivel a második helyen haladó Dimitrij Oszipov továbbra is négy-öt körös hátrányban volt, így Czukor Zoltánnak leginkább az irgalmatlan - 36 fokos - hőséggel kellett megküzdenie. Az első krízis 50 kilométernél jött el nála, majd újabb 25 kilométer megtételét követően világossá vált számára az, hogy a rettenetes kánikulában az áhított korosztályos világcsúcs nem jön össze, így új célként a verseny megnyerését tűzte ki. Bár ezidőtájt korábbi és mostani legnagyobb ellenfele az addigiaknál magasabb fokozatba kapcsolt, Czukor Zoltán fáradtságát és önmagát is legyőzve tartotta az előnyét Dimitrij Oszipovval szemben. Épp jókor jött a Dombóvári Zöldküllő Egyesület néhány tagjának hangos bíztatása, ők lakóhelyükről kerékpárral tekertek el az egykori bányászvárosba, hogy tisztelegjenek a nagyszerű sportember előtt. Czukor Zoltánhoz időközben csatlakozott közel 60 amatőr gyalogló - köztük számos dombóvári -, akiknek a támogatásával hősiesen küzdött és végül 11 óra 10 perc 43 másodperces idővel teljesítette a 137 körös megmérettetést.
Az eredményhirdetésnél Polics József, Komló polgármestere adta át a jól megérdemelt díjakat a győztesnek, az ezüstérmet kiérdemlő orosz gyaloglónak, valamint a harmadikként célba érő női és a negyedik helyen végző francia résztvevőnek.
 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info