19
Sze, dec.

Nem volt egy „súlycsoportban” a két együttes

Felnőtt kosárlabda csapatkép

Sport

Az NB II-es férfi kosárlabda bajnokság nyugati-csoportjának december 9-i kilencedik fordulójában két egymást követő vereség után otthonában a sereghajtó Dunaújvárosi SKSE csapata ellen próbált javítani mérlegén a Dombóvári KKE gárdája.

A győzelem nélkül álló vendégeket sérüléshullám is sújtja, így több játékosuk el sem utazott a Tolna megyei városba. A házigazdák önbizalom-növelő, nagy különbségű diadalra készülte. Szőke Balázs edző az öltözőben azt kérte tanítványaitól, hogy felszabadultan lépjenek parkettre és próbálják a gyors támadójátékukat és a szigorú védekezésüket ráerőltetni riválisaikra.

A taktikai tanácsnak megfelelően kezdtek a dombóváriak, akik az első negyed végére látványos megoldásokat is bemutatva 13 ponttal megléptek ellenfelüktől. A folytatásban is az történt a parketten, amit a vendéglátogatók akartak. A második etapban annak ellenére tovább növelte előnyét a DKKE csapata, hogy az előző 10 percnél kevesebbszer találtak a gyűrűbe a kosarasok. A fordulást követően a lelkes hazaiakkal szemben a látogatók kevés ellenállást tanúsítottak, úgy tűnt, hogy minél gyorsabban szerettek volna túl lenni a mérkőzésen, nem voltak a csapatok egy „súlycsoportban”. A találkozó ezen szakaszában rengeteg könnyű pontot szereztek a dombóvári kosarasok. A záró felvonásban még alaposan „megszórták” az elfáradó dunaújvárosiakat a házigazdák, akik több mint 50 ponttal nyertek 105:54-re.

A meccsen nemcsak a kezdők nyújtottak jó teljesítményt, hanem azok a pályára lépő fiatalok is, akik máskor kevesebb játékidőt kapnak. A tehetséges ifjak megragadták a lehetőséget és magabiztosan kosarazva ők is hozzájárultak a gyenge rivális „kiütéséhez”.

 

Dombóvári KKE - Dunaújvárosi SKSE 105:54

(33-20, 21-13, 23-13, 28-8)


Dombóvár: Tóth M. (18), Pölöske (16), Tóth K. (15), Szabotin (12), Heisz (12), Banai (12), Kun (8), Csáki (5), Szilágyi (3), Szente (3).

Edző: Szőke Balázs.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info