A hetedik helyen zártak a helyi „lánglovagok”

Sport

Augusztus 28. és 30. között Veszprém megye adott otthont az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett országos tűzoltószakmai vetélkedőnek, melyen a Tolna megyei döntőben győztes dombóvári együttes is részt vett. 

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága által szervezett vetélkedőn hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók csapatban, valamint egyéni számokban is összemérték tudásukat.
A beosztott és az irányítói állományba tartozó tűzoltók különféle elméleti, valamint gyakorlati feladatokat oldottak meg. A sofőröket emellett vezetéstechnikai pályán is tesztelték a szervezők.
A Tolna megyei finálét megnyerő dombóvári gárda a Csopakon, Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn lebonyolított országos döntőben is jól teljesített, a hivatásosok csapatversenyében a hetedik helyet érdemelte ki a Tormási Tamás, Spráger Attila, Ginzer Gábor, Dávid Sándor, Deák Bálint, Kurcz Ernő, Gulyás István összeállítású társaság. A gépjárművezetők között Tormási Tamás szintén a hetedik legjobb eredményt érte el. A beosztott tűzoltók között Gulyás István a tizenharmadik, az irányító versenyszámban Kurcz Ernő a tizenkettedik lett.
 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info