Mátrai-Kovács Diána „leiskolázta” a mezőnyt

Sport

Augusztus 5-én harmincadszor rendezték meg az Orfűi Tó Show Futást, melyen a Dombóvári Futóegerek népes csapattal indult és ért el szép eredményeket.

APécsi-tó körülisunyi emelkedőkésa hőségnem könnyítette meg a versenyzők dolgát, akik egy, illetve két 6,2 kilométer hosszú kört teljesítettek.

A 12 és 59 év közötti hölgyeknél a rövidebb távon Mátrai-Kovács Diána remek tempót diktálva valamennyi vetélytársát maga mögé utasítva lett első, míg Schön Kitti a 34. helyen ért célba. Ugyanezen a távon és korcsoportban a férfiaknál Óliás Zsolt tizenegyedikként, Mátrai Zsolt tizenhatodikként, Matucza Zoltán huszonhatodikként, Tóth László pedig harmincnegyedikként zárt.

A hosszabb távon a 60 esztendősnél fiatalabbak mezőnyében Horváth Tamás kitett magáért és ez bronzérmet ért neki, míg Horváth Zoltán az ötödik helyet szerezte meg. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info