28
K, jan.

A nyugdíjasoknak rengeteget köszönhet a város

Szórakozás - Szabadidő

A hagyományokhoz hűen idén is ünnepelni hívta az Idősek Világnapja alkalmából a város önkormányzata a helybeli „szépkorúakat” szeptember 30-ra a Tinódi Házba.

A szívélyes invitálást közel háromszázan fogadták el, akik elsőként Szabó Loránd polgármester köszöntőjét hallgatták meg. Az önkormányzati vezető úgy fogalmazott, hogy Dombóvár nagyon sokat köszönhet a nyugdíjasoknak, akik korábban sokat dolgoztak lakóhelyük fejlődéséért és az itt élők boldogulásáért.
- Ahogy egy társadalom, egy közösség az idősekkel bánik, az nagyon sokat elmond róla - emelte ki a település első embere.- Országunk eredményei, városunk virágzása ugyanis nagyban köszönhető azoknak, akik ma itt vannak. Egy élet megpróbáltatásai és munkája áll Önök mögött. Ez igen elismerésre méltó dolog. Ugyan sokuknak valószínűleg már nehezére esik bizonyos feladatok elvégzése, ám tapasztalatukkal, tanácsaikkal gyakran még így is hozzá tudnak járulni közös sikereinkhez.
Az üdvözlő beszéd elhangzása után Szász Katalin lépett színpadra az őt kísérő cigányzenekara társaságában. Az énekes repertoárjában volt nóta, opera, operett és csárdás is. A publikum hangja betöltötte a színháztermet, ugyanis annak többsége közösen dalolta az ismert slágereket a művésznővel.
A fergeteges hangulatú koncert után a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Természetes Dombóvár Közéleti Egyesület tagjai várták a művelődési otthon előterében az Idősek Világnapja alkalmából tartott program résztvevőit, akik mindenkinek két kilogramm natúrparki almát adtak ajándékba.
 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info