23
K, ápr.

Fényjáték a Korona Szállónál és a Tinódi Háznál

Szórakozás - Szabadidő

Korábban soha nem volt olyan látványosságban része a dombóváriaknak, mint amivel a Város hete alkalmából április 3-án a település önkormányzata és a Tinódi Ház Nkft. közösen lepte meg őket.  

A különleges fényjáték szervezői az egykori Korona Szállóhoz hívták a lokálpatrióta helybelieket. Nekik Szabó Loránd polgármester arról beszélt, hogy mi magunk, dombóváriak vagyunk a felelősek azért, hogy az 1979-ig itt működő kultúrháznak a Hunyadi téri új művelődési otthonba való átköltözése után nem sikerült kitalálni az épület új funkcióját. Ugyanakkor körvonalazódik egy terv a jövőbeli hasznosításra, az biztos, hogy a homlokzat a régi ékességében fog pompázni és az udvaron helyet kaphat egy szabadtéri színpad is.
Az ingatlan falára aztán nemcsak fényeffekeket vetítettek, hanem korabeli fényképeket is, melyek a múltba repítették vissza a nézőket.
Azt követően a látványosság résztvevői kezükben fáklyákkal a Hunyadi téri Tinódi Házhoz vonultak, amit éppen 40 éve vettek birtokba a város lakói. Ott táncos-zenés műsor vette kezdetét, majd a művelődési otthont működtető nonprofit cég ügyvezetője lépett a mikrofonhoz.
- 1979. április 3-án délután nyitotta meg kapuit ez az épület, mely a környező települések cégei és a helyi vállalatok összefogásával készült - emelte ki Somlai Adrienn. - A benne működő kultúrházhoz és könyvtárhoz a kezdetektől számtalan alapfeladatán túlmutató, új kezdeményezés és országos hírű esemény fűződik az itt dolgozó szakemberek, illetve a hely szolgáltatásait igénybe vevő szervezetek jóvoltából. Napjainkban is több, mint 30 szakkör, művészeti csoport és civil egyesület-klub használja a néhány esztendővel ezelőtt teljesen felújított létesítményt.
A köszöntőt követően Szabó Loránd polgármester a jubileumi születésnap alkalmából pezsgőt bontott, majd Gábor Sándor kíséretében megérkezett az a hatalmas torta, amit a dombóvári cukrászmester készített. A program szervezői a finomságból minden ünneplőt megkínáltak egy szelettel.
Erre az alkalomra különleges díszkivilágítást kapott az idén 60 éves Hunyadi téri víztorony is, ami a város egyik jelképe.

A Korona Szállót a mai Arany János tér, Baross utca és Kossuth Lajos utca által határolt terület kiteresedésében az Esterházy-család építtette 1781-ben azért, hogy az uradalmának birtokközpontjába látogató gazdatiszteket méltó körülmények között tudják fogadni és elhelyezni. Azt 1820 körül klasszicista stílusban átalakították, majd az 1900-a évek elején az akkori tulajdonosa, herceg Esterházy Miklós jelképes bérleti díj - egy korona - megfizetése után a községnek adta használatra. Akkortól a település vagyonos polgárainak és hivatali elöljáróinak a kedvelt találkozóhelye lett. A társasági élet központjának nagytermében bálokat, koncerteket, színielőadásokat is rendeztek. Az államosítást követően kultúrházként működött. A népszerű szórakozóhelyen többek között Hermesz tanár úr tartott a fiataloknak tánciskolát, de itt állt először színpadra a Kapos Kórus és a Kapos Táncegyüttes is. 1979-ben felépült a Hunyadi téri városközpontban az új művelődési otthon és ennek következtében kiürült az egykori Korona Szálló épülete. Azóta számos elképzelés született a műemléki védelem alatt álló ingatlan hasznosítására, ám azok közül az elmúlt 40 esztendőben egy sem valósult meg, miközben az állaga folyamatosan romlott.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info