14
Cs, nov.

„Dombóvárnak egy helyi, független városvezetőre van szüksége!”

Civil szféra

Szabó Loránd július 1-jei sajtótájékoztatóján jelentette be azt, hogy a Természetesen Dombóvár Közéleti Egyesület ismét felkérte őt polgármester-jelöltnek, amit tisztelettel és köszönettel elfogadott.

- Az elmúlt négy önkormányzati ciklus során 16 éven át vezettem a várost - mondta Szabó Loránd. - Voltak ebben rendkívül nehéz időszakok is, amikor ellenzéki többséggel, vagy inkább azzal szemben kellett biztosítani legalább a település alapvető funkcióit. És voltak boldogabb, virágzó időszakok. Remélem, hogy nem veszik felesleges dicsekvésnek, de az elmúlt öt esztendőt ilyennek tartom. Olyan éveknek, amikor a dombóváriak széleskörű megbízásából velük együtt, véleményüket újra és újra kikérve terveztük meg a város fejlesztését a Természetesen Dombóvár Közéleti Egyesület csapatával. Nem épültek stadionok, űrrepülőtér, nem lett toronyóránk lánccal, de sikerült egy emberi léptékű fejlesztési programot végigcsinálnunk. Amit személy szerint a legfontosabbnak tartok: sikerült felülkerekedni a huhogáson, a károgáson és olyan közösséget építeni, amire sok város büszke lehetne és ami többet ér bármiféle megalomán beruházásnál.
Ami űz és hajt, hogy egy ötödik cikluson át is együtt dolgozhassak a dombóváriakkal, az éppen ez: a közösség.
Nem áll szándékomban háborús hangulatot kelteni, arra ott a kormánypropaganda. Ám aki figyelemmel kísérte az elmúlt évek közéleti-politikai történéseit láthatta, hogy mennyi munka, mennyi energia és mennyi küzdőszellem kellett ahhoz, hogy a település érdekei érvényesülhessenek úgy, hogy Tolna megye fideszes - amúgy dombóvári gyökerű - vezetése minden erejével ellenünk dolgozott.
Hiszem, hogy Dombóvárnak egy dombóvári, független polgármesterre van szüksége. Azt gondolom, az elvégzett munka, az állammal sikerrel folytatott tárgyalások, a folyó EU-s programok fényesen rávilágítanak arra: aki azzal fenyegeti és zsarolja a dombóváriakat, hogy csak „narancsszínű” vezetéssel lehet itt eredményt elérni, az hazudik.
Olyanra, aki itt él, aki évtizedek óta a városért és a városban dolgozik, aki egy közületek, akit ugyanazok a szúnyogok marnak, akivel egy az itt élők öröme és gondja. Olyanra, akinek Dombóvár a legfontosabb, aki független, akit nem kell a kormánypárt budapesti pártközpontjában jóváhagyni, hogy egyáltalán elindulhasson a választáson. Olyanra, aki fel meri emelni a hangját a településéért és ezt bizonyította is számtalanszor. Olyanra, akinél valamilyen pártérdek, vagy felső utasítás ezt soha nem írhatja felül.
16 éve vagyok polgármester Dombóváron. Ha 16 helyett 19 lenne, akkor is lapot kérnék rá és most is azt teszem. És erre a lapra felteszek mindent. Engem nem vár a kudarc esetén falusi polgármesteri poszt, kistérségi állások, szerteágazó érdekeltségek, kormánypárti háttér.
Mégsem haboztam elfogadni a felkérést, mert meggyőződésem az, hogy vesztenivalóm nem nekem van, hanem a dombóváriaknak.
Örömmel és bátran teszem mérlegre azt a munkát, amit a Természetesen Dombóvár Közéleti Egyesület csapatával ebben az öt esztendőben elvégeztünk és azt a harcot, amit négy önkormányzati cikluson át vívtam a városért.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info