16
H, szept.

Az eddigi legtöbb érdeklődő a „Fülemülék éjszakáján”

Civil szféra

A nagy hagyományokkal rendelkező programot idén négy helyszínnel - HACS pályázat keretében - a dombóvári székhelyű Tolna Megye Természeti Értékeiért Alapítvány hirdette meg. A szemléletformáló és egyben terepi ismereteket, valamint megtapasztalást nyújtó rendezvényre a helyi fiatalokat, illetve családokat várták a szervezők.

A kora délután induló, változatos program a madarak gyűrűzésével kezdődött a Tüskei-tónál lévő Madárvártánál. A bemutatón az érdeklődők megtekintették a hálókihelyezést, a hálózást, a madárszedést, a gyűrűzést és befogott példányok adatainak felvételét. A bátrabban a munkába is bekapcsolódtak.
A második helyszínen - a Szigeterdőben - annak természeti és kultúrtörténeti értékeiről tartott rövid ismertetőt Nagy Sándor. A „maradványerdőnek” is nevezett területen a kocsányos tölgy, a magas kőris és a mezei juhar 140-210 éves példányai jelentik a legnagyobb értéket, melyek igazi matuzsálemek, lenyűgöző a méretük és a látványuk. Ezeken a fákon 250-320 rovarfaj is megél, amely gazdag madárvilágnak jelent biztos „megélhetést”. A séta során az érdeklődők csoportjának tagjai tájékoztatást kaptak az „odúprogram” éves teendőiről és munkafolyamatáról is Tóth Dániel és Molnár Norbert szakmai vezetőktől.
A „Fülemülék éjszakája” a DÖPTE-bázison folytatódott, ahol Dávid Gyula fogadta két csoportban a közel száz résztvevőt. Ők elsőként a helyi múzeum anyagát nézték meg.
A kora esti órákban a helyi védettségű Kis-Konda-patak völgyében tett sétával folytatódott és zárult a program. A közel 20 kilométer hosszú, Koppányszántótól Dombóvárig tartó ökológiai folyosó madárvédelmi jelentősége nagy, eddig kétszáznál is több madárfajt sikerült megfigyelni a városhoz tartozó területen.
A Tolna Megye Természeti Értékeiért Alapítvány vezetői azt tervezik, hogy szakembereik a jövő évi „Fülemülék éjszakáján” a tüskei horgásztavak természeti értékeit fogják megmutatni.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info