24
Cs, jan.

Közösen ünnepeltek a „szépkorúak”

Civil szféra

A hagyományokat folytatva idén is a gunarasi Camping Étteremben gyűjtek össze közös karácsonyi ünnepségükre a Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének tagjai.

A december 13-i rendezvényen közel kilencvenen jelentek meg, akiket Bakonyi Károlyné elnök üdvözlő szavai után Szabó Loránd polgármester köszöntött. Az önkormányzati vezető ezúttal sem jött üres kézzel, egy bluetoothos hangszóróval lepte meg az idős emberek közösségét. A műszaki berendezés használatával a „szépkorúak” még az eddigieknél is örömtelibbé tudják majd varázsolni az összejöveteleiket és a kirándulásaikat, ugyanis ez a masina könnyen hordozható és a rajta játszott muzsikák hozzá tudnak járulni az ehhez hasonló programok remek hangulatához.
A város két alpolgármestere közül Kiss Béla szavalattal, Tigelmann Péter pedig adventi gondolatokkal kívánt meghitt karácsonyt a nyugdíjasoknak.
Az egyesület kultúrcsoportja ezúttal is „kitett magáért”, énekes-verses műsorával nagyszerűen szórakoztatta hallgatóságát. Az ünnepség ebéddel és azt követő beszélgetéssel zárult.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info