21
V, okt.

Előbb olvastak, majd rajzoltak és festettek a gyerekek

Bodó Imre adta át a könyvjutalmakat a legjobb alkotások készítőinek

Kultúra - Művészet

A Fekete István Kulturális Egyesület a Földi István Könyvtárral közösen idén tavasszal immár 22. alkalommal hirdette meg a „Fekete István és én” című rajzpályázatot, melynek eredmény-hirdetését május 24-én a bibliotékában tartották.

A felhívásra általános iskolások és kisgimnazisták jelentkezhettek. Az alsó tagozatos diákoknak a természet-szeretetéről ismert író „Március” című művét, míg a felsősöknek a „Misi” című elbeszélését kellett illusztrálniuk. A megmérettetésre 13 oktatási intézményből összesen 155 rajz és egy festmény érkezett.
A pályázat eredményhirdetését április 24-én tartották a Földi István Könyvtárban, ahol Bodó Imre, a Fekete István Kulturális Egyesület elnöke köszönte meg a gyerekek és pedagógusaik munkáját. A híres íróhoz hasonlóan Gölléből származó nyugdíjas agrármérnök - aki a kertvárosi házánál általa kialakított múzeumban méltóképpen őrzi „földije „emlékét - az olvasás fontosságára és a természet szeretetére hívta fel beszédében a jelenlévők figyelmét. A díjkiosztón Fekete István 73 könyve talált ajándékként gazdára. A legszebb alkotásokat az érdeklődők a bibliotékában nyílt kiállításon tekinthetik meg.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info