Az Országos Natúrpark Vetélkedő területi fordulóját április 5-én először rendezte meg a Kapos-hegyháti Natúrpark Egyesület. A Szigeterdőben lebonyolított megmérettetésen 17 helyi és környékbeli diákcsapat adott számot a tudásáról.

Debrecenben bonyolították le a nagy hagyományokkal rendelkező országos olasz nyelvi verseny döntőjét, melyen 48 középiskola közel 800 diákja között az egyik dombóvári oktatási intézmény számos tanuló is részt vett.

A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében március 26-án bonyolították le a Belvárosi Általános Iskola sportpályáján a Kerékpáros Kupa városi döntőjét, melyen a helyi oktatási intézményekben tanuló fiatalok elméleti tudásukról és gyakorlati képességeikről is tanúbizonyságot tettek.

A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium által szervezett „Glasperlenspiel” német nyelvi, kultúrtörténeti és országismereti verseny egyéni döntőjében az egyik dombóvári középiskola két diákja mérette meg a tudását.

Március 24-én rendezték meg Székesfehérváron a középiskolások számára kiírt Eötvös József Országos Szónokverseny nyugat-magyarországi regionális döntőjét, melyen egy dombóvári tanulója is kipróbálta a képességeit.

Jól szerepeltek a Belvárosi Általános Iskola tanulói az 1848. március 15-i forradalom tiszteletére 50 évvel ezelőtt elindított és azóta minden esztendőben Dalmandon megrendezett szavalóversenyen.

További cikkeink...

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info