19
H, aug.

Autó-, építő- és vendéglátóipari szakmák a börzén

Oktatás

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett országos pályaorientációs roadshow keretében egy olyan kamion érkezett május 6-án a Tinódi Ház mögötti parkolóba, melyben különféle foglalkozásokkal ismerkedhettek meg a helyi oktatási intézmények 6., 7. és 8. évfolyamos diákjai.

A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a dombóvári önkormányzat támogatásával a városba ellátogató gépjármű belsejében, valamint környékén egy játékos és mégis izgalmas virtuális bemutatót tartottak hostessek az érdeklődő tanulóknak, illetve az őket elkísérő pedagógusoknak az autó-, az építő-, illetve a vendéglátóipari szakmákról.
Horváth-Vörös Mária, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
pályaorientációs tanácsadója elmondta, hogy rengeteg munkáltató szeretne olyan jól képzett fiatal alkalmazottat felvenni, aki az említett foglalkozásokat tanulta ki és azokban jártas.
A rendezvényről senki sem távozott üres kézzel, hiszen a résztvevő összes diák megpörgethette a szerencsekereket és pendriveot, bögrét, vagy táskát vihetett haza a jó élmények mellett.
 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info