19
P, okt.

Castrum Dombo 2014-2018

Közélet

Ezzel a címmel tartottak szeptember 25-én konferenciát Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóházában a dombói vár régészeti kutatásának első öt évéről.

- A várostól délre, a Kapos-folyó árteréből szigetszerűen kiemelkedő dombon található a Gólyavár néven ismert középkori erőd maradványa - mondta köszöntőjében Berta Adrián régész, az ásatás irányítója. - A Dombai-család egykori rezidenciáját régészeti módszerekkel csak az 1960-as évektől kezdték el kutatni. Feltárására először 2014-ben került sor, amikor a város önkormányzatának felkérésére a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Régészeti Intézete a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Régészeti Tanszékével együttműködve megkezdte a rom szisztematikus kutatását. Az elmúlt öt év munkája során sikerült tisztázni a lelőhely szerkezetét, jellemző rétegviszonyait és a főbb építészeti periódusait.
- Vannak családbarát önkormányzatok, vannak digitális önkormányzatok, vannak sportos önkormányzatok, a mi városunkéra pedig néhány éve a kutató önkormányzat kifejezés illik - emelte ki Szabó Loránd polgármester. - Túl azon, hogy régészeti feltárásokat segítünk nyilván jól felfogott érdekből, nagyon sok olyan helytörténeti kutató munka mellé is állunk, melyek hozzájárulnak településünk történetének megismeréséhez. Adtunk már ki könyvet az I. világháborúról, a helyi képzőművészeti alkotásokról, most a Széchenyi Könyvtárral és a Szépművészeti Múzeummal együttműködve az Apponyi-család örökségét próbáljuk meg feltárni. Az a legfontosabb feladatunk, hogy folytassuk a dombói vár öt esztendővel ezelőtt megkezdett feltárását. Továbbá meg kell oldanunk az azzal kapcsolatos területi problémákat. Mivel a düledezőfélben lévő torony átnyúlik magánterületre, ezért feltett szándékunk, hogy megvásároljuk az érintett ingatlant. Arra a területre mindenképpen szükségünk lesz akkor, ha komolyabb rekonstrukciós tervekben gondolkodunk. Jelentős eredmények már most vannak, a szakembereket is meglepte az a bőséges leletanyag, ami az ásatások során előkerült.
Az előadók - Berta Adrián, Kovács Viktória, Takács Istvánné, Buzás Gergely, Páll Dávid Gergely, Kosári Aurél, Sipos Máté, Eszes Adrienn, Magyar Csaba, Sztankovánszki Tibor, Osváth Zsófia, Fórizs István, Szabó Máté, Varga B. Zsuzsanna, Kovács Gyöngyi, Máthé Genovéva, Boldizsár Péter, Pargmann Laura, Bárczi Miklós és Dunai József - többek között a történelmi háttérről, a kutatási módszerekről, valamint a leletfeldolgozásról beszéltek.

Dombó vára
Az építményt 1310-ben említik először az írott források, ekkor Kőszegi Henrik fia, János birtokolja. Feltehetően hat esztendővel később került I. Károly király kezére, aki 1326-ban a dombói várat Nyékkel együtt elcserélte Csák István fiaival - Péterrel és Istvánnal - azok tíz másik várára. Az említett nemesek leszármazottai az újonnan szerzett birtokról felvették a Dombai nevet, amit egészen a 16. századi elejéig, a família férfiágon való kihalásáig használtak. A Dombai-család a fénykorát a 15. század vége és a 16. század eleje között élte, tagjai ekkor már magas udvari méltóságokat is viseltek. A család kihalása után Werbőczi István szerezte meg a várat. Azt a török hadak 1543-ban, vagy 1546-ban foglalták el, majd a következő másfél évszázadban a budai vilajet koppányi szandzsákjához tartozott. A hódoltság ideje alatt kis létszámú, nagyrészt balkáni eredetű katonaság állomásozott benne. A 2014 és 2018 között zajló feltárások során előkerült építészeti részletek alapján egy négyszögletes alaprajzi elrendezésű, kissé szabálytalan téglalap alakú, két épületszárnnyal rendelkező vár képe rajzolódott ki, amelynek legkorábbi formája a 14. század végén, vagy a 15. század elején épülhetett. A tulajdonos Dombai-család felemelkedésével párhuzamosan három nagyléptékű bővítés és átépítés történt a katonai létesítményben. A 15. század első felében húzták fel a kaputornyot és ekkor került sor a déli palotaszárny bővítésére is. Feltehetően ugyanezen század közepén alakították ki a keleti várfal tetején végigfutó, a déli és az északi épületszárnyakat összekötő függőfolyosót. Az utolsó ismert nagy átépítés valószínűleg az 1520-as években történt, ekkor készülhetett el a külső kerítőfal és a kaputorony bővítése. A főúri rezidencia a török kézre való kerülése után végvár lett és az is maradt másfél évszázadon keresztül. Ebből az időszakból csak kismértékű módosítások nyomai kerültek elő. Az 1702-beli robbantás és az azt követő több mint 200 esztendőn át tartó folyamatos bontás során az északi oldal három falcsonkja és az azokat összekötő falszakasz, továbbá az északkeleti pillér kivételével a várfalakat és az épületeket az alapokig lerombolták. Az így keletkezett törmelékkel egyrészt a várárkot töltötték fel, másrészt az újjászülető Dombóvár házainak építésekor használták fel a köveket és a téglákat.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info