12
Sze, dec.

Új helyre került az emléktábla

Közélet

Az 1921-ben az akkor Újdombóvárhoz tartozó Tüskepusztán született Sipos Gyula előtt tisztelegtek az önkormányzat vezetői és a településrész lakói február 19-én.

A költő-író-újságíró emléktábláját 1996-ban helyezték el az egykori termelőszövetkezeti központ irodaházának falán. Az ingatlant később értékesítették és azt követően elzárták a közterülettől. Az épület új tulajdonosától Szabó Loránd polgármester néhány évvel korábban saját pénzén megvásárolta az emléktáblát, amit most új helyen - a Szent Vendel utca 1/a. számú ház előtt - raktak ki. Az avatón a Fekete István Kulturális Egyesület elnöke méltatta az összesen 11 verseskötetet, két regényt és egy szociográfiai riportkötetet hátrahagyó Sipos Gyula munkásságát. F. Bodó Imre kiemelte, hogy az alkotó költeményei, illetve írásai témájául gyakran választotta a dombóvári és a környékbeli pusztákon lakó emberek életét.
A kétkezi emberek világának hűséges krónikása előtt az ünnepi eseményen megjelentek egy-egy koszorú elhelyezésével rótták le tiszteletüket.
 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info