21
K, máj.

Segítség az álláskeresőknek és a foglalkoztatóknak

Dombóvár

Az Autonómia Alapítvány március 5-én az Omnia Rendezvényteremben olyan helyi foglalkoztatók vezetőit és személyi ügyekért felelős HR-munkatársait várta egy szakmai műhelyre, melyek roma származású munkavállalókat foglalkoztatnak, vagy azt tervezik.

A civil szervezet évek óta együtt dolgozik számos munkaerő-hiánnyal küzdő hazai nagyvállalattal, valamint állást kereső cigány fiatalokkal annak érdekében, hogy azok egymásra találjanak. A kapcsolatra egyre nyitottabbak az érdekeltek.
- A helyben végzett előzetes felmérések alapján elmondható, hogy a dombóvári cégek közül is sok alkalmaz roma származású dolgozókat, vagy tervezi azok foglalkoztatását - emelte ki Illés Márton, az Autonómia Alapítvány programmunkatársa. - A mai workshopon arról esik szó, hogy miként lehet elérni azokat az állás nélkül lévő potenciális jelölteket, akik eddig a városban működő vállalkozásoknál, valamint intézményeknél nem jelentkeztek, illetve hogyan lehet képessé tenni a hosszú távú munkavégzésre azokat az embereket, akiknek esetleg még nincs ilyen típusú kompetenciájuk, készségük, tapasztalatuk. Mi nem azért jöttünk, hogy „megmondjuk a tutit”, hanem az elmúlt években szerzett tapasztalataink megosztásával segíteni szeretnénk abban, hogy a munkaerő-hiánnyal küzdő foglalkoztatók és a dolgozni akaró roma származású állásnélküliek egymásra találjanak.
A téma iránt érdeklődő résztvevők az ügyben szerzett saját sikereiket, illetve kudarcaikat megosztva a cigány munkavállalók toborzására, alkalmazására és megtartására szolgáló jó gyakorlatokat mutattak be egymásnak az összejövetelen.

A rendezvény a TOP-5.2.1-15-TL1-2016-00001 „A dombóvári Mászlony szegregátumban élők társadalmi integrációjának helyi szintű komplex programja”, a TOP-5.2.1-15-TL1-2016-00002 „A dombóvári Szigetsor-Vasút szegregátumban élők társadalmi integrációjának helyi szintű komplex programja” és a TOP-5.2.1-15-TL1-2016-00003 „A dombóvári Kakasdomb-Erzsébet utca szegregációval veszélyeztetett területe élők társadalmi integrációjának helyi szintű komplex programja” című pályázatok keretében valósult meg.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info