Gunarasfürdő a 33. magyarországi gyógyhely

Dombóvár

Gyógyhellyé minősítette az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Gunarasfürdőt - jelentette be Dombóvár polgármestere a Városházán augusztus 1-jén tartott sajtótájékoztatóján.

Szabó Loránd elmondta, hogy az ÁNTSZ szerint Gunarasfürdő olyan különleges terület, ahol „legalább egyféle természetes gyógytényező” megtalálható, van gyógyító intézményi háttere, adottak a gyógyítás zavartalanságát, a betegek nyugalmát biztosító környezeti feltételek.

Az önkormányzati vezető emlékeztetett arra, hogy a gunarasi alkáli-hidrogénkarbonátos termálvizet 1977-ben nyilvánították gyógyvízzé, amelyet elsősorban mozgásszervi, nőgyógyászati, emésztőszervi betegségek gyógyítására használnak. A területen két egészségügyi intézmény - a dombóvári Szent Lukács Kórház és a Gunaras Zrt. - gyógyközpontja működik.

A polgármester közölte, hogy a dombóvári önkormányzat és az Országos Közegészségügyi Központ is vizsgálta a levegőtisztaságot, a zajterhelést, a víz és a talaj higiénés jellemzőit és mindet a határértékeken belül mérték. A vizsgálatok eredményeképpen Gunarasfürdő területének mintegy 90%-át (36,2 hektárt) minősítették gyógyhellyé, amelyhez 106,9 hektár védőövezet tartozik.

A dombóvári fürdő Magyarország harmincharmadik gyógyhelye. Az ÁNTSZ honlapján közzétett törzskönyvi nyilvántartás szerint 2017-ben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cserkeszőlő és a Heves megyei Mátraderecske lett még gyógyhely. Ezzel a minősítéssel a Dél-Dunántúlon Dombóvár mellett a Baranya megyei Harkány, Szigetvár és a Somogy megyei Igal rendelkezik.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info