Támogatást kaptak az ifjúsági fúvósok

Dombóvár

Az önkormányzat idén 1,2 millió forinttal támogatja a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar működését, emellett kedvezményt kapnak egy nyári táborozásukra is. Erről írt alá egy támogatói szerződést pénteken Szabó Loránd polgármester és Kiszler András, a zenekar vezetője a Városházán.

A képviselőtestület döntött arról, hogy a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar kiemelt támogatásban részesülhet a város közélete szempontjából. A szerződésben foglaltak szerint a 2017-es évre a zenekar működésére 1.200.000 forint vissza nem térítendő támogatást biztosít az önkormányzat. Az összeget szakmai tevékenységekre, kottavásárlásra, eszközfejlesztésekre, utazásra, valamint továbbképzésekre tudják fordítani.


Ezenkívül idén az augusztus 14. és 19. közötti edzőtáboruk helyszínéül a városvezetés felajánlotta számukra a balatonfenyves-alsói tábort.
Az önkormányzat felvállalta az együttes egyenruhájának megterveztetését is, hosszas próbálkozás után egy budapesti ingkészítő cég lehet ebben a partner. Erről március 16-án már tárgyalni is tudnak a felek.

A támogatás összegét a hónap végén kaphatja meg a fúvószenekar.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info