Fókuszban

Egy önkormányzati tagokból, intézmények igazgatóiból és civil szervezetek vezetőiből álló küldöttség azért utazott július végén Erdélybe, hogy az 1848/1849-es szabadságharc nyergestetői csatájának hősei előtt kopjafa-avatással tisztelegjenek, felkeressék a híres ágyúöntő, Gábor Áron emlékhelyeit és meglátogassák a sokak által a legnagyobb székelynek tartott Orbán Balázs sírhelyét.

Újabb részleteket tártak fel a régészek a dombóvári várban zajló idei ásatáson, amelyen felszínre került a katonai létesítmény két újonnan felfedezett belső tornya közül az egyik maradványa is. Az öt éve folyó kutatás eredményeit szeptemberben egy budapesti konferencián mutatják be.

Idén is folytatódott a Gólyavár feltárása, környékét az előző évekhez hasonlóan régészek és önkéntesek lepték el.

A Dombóvári Szent Lukács Kórház sikeresen szerepelt egy pályázaton, ami miatt szüksége lett a rendelőintézetben azokra a helyiségekre, melyekben eddig a város és a környékbeli települések önkormányzatainak megbízásából az Emergency Service Kft. működtette a központi háziorvosi ügyeletet. Annak tehát új helyet kellett találni. Augusztus 8-tól a Dombóvári Járási Hivatal és Kormányablak Szent István tér 1. szám alatti alagsorában kialakított központi háziorvosi ügyeleten várják a doktorok a sürgős ellátásra szoruló betegeket.

A magyar gyártású Rába R16-os gépjárműfecskendőt június 22-én dr. Balázs Gábor, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át Dávid Sándor dombóvári tűzoltó-parancsnoknak.

A Miniszterelnökség államtitkárává nevezte ki Potápi Árpád Jánost Áder János köztársasági elnök. Ahogy az elmúlt négy évben, úgy ebben a ciklusban is a nemzetpolitikáért fog felelni a 2. számú Tolna megyei választókerület országgyűlési képviselője.

A Földi István Könyvtár igazgatója, Bán Emma a település egyik horvát testvérvárosában - Ogulinban - járt azzal a céllal, hogy felkeresse a Meseházat.

A Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekarnak megérte az a sok gyakorlás, amivel az elmúlt hetekben a horvátországi turnéjára készült, ugyanis az Adriai-tenger partján lévő két városban az együttes hatalmas közönségsikert aratott koncertjeivel.  

Július 5-én kelt útra horvátországi turnéjára a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar, melynek tagjai Kiszler András karmester irányításával az elmúlt hetekben szorgalmasan készültek fel a két fellépésre.

A helyi Védőnői Szolgálat több éves hagyományaihoz híven idén is augusztus 1-jén várta a várandós nőket és a nemrégiben újszülöttjüknek életet adó anyákat a Német Közösségi Házba az Anyatejes Táplálás Világnapja alkalmából rendezett programra.

A Dombóvári Ózon Asztma Egyesület 27 tagja vett részt a július 5. és 7. között Győrben huszadik alkalommal megrendezett Asztmaklubok Országos Találkozóján.

A Dombóvári ILCO Egyesület nemrégiben tartotta immár hagyományos bográcsozását a Tüskei-horgásztó közösségi házánál.

A Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az Új Kezdet Roma Egyesület közös invitálását 63 helybeli fogadta el az augusztus 11-i egy napos Balatonfenyves-alsói kirándulásra.

A Tinódi Ház és a Földi István Könyvtár nyáron változatos programokat kínált a vakációzó diákoknak, valamint a kultúra és a művelődés iránt érdeklődő, illetve a szórakozásra vágyó felnőtteknek.

Augusztus 4-én ragyogó napsütés fogadta a Gunarasi Strandfürdőben az Új Kezdet Roma Egyesület támogatásával megvalósított III. Dőry Lecsófesztivál résztvevőit.

A labdarúgó Magyar Kupa Tolna megyei selejtezőjének első fordulójában augusztus 15-én a Dombóvári FC gárdája otthonában fogadta a Bonyhádi VLC együttesét.

Bár a tervezett korosztályos világcsúcstól elmaradt, hősies küzdelemben utasította maga mögé ellenfeleit az 55 éves Czukor Zoltán a pályafutását lezáró 100 kilométeres búcsúversenyen. A dombóvári Szuhay Sportcenrum létesítményvezető-helyettese augusztus 12-én szülővárosában, Komlón akasztotta szögre véglegesen a gyaloglócipőit. 

A 2018/2019-es Tolna megyei I. osztályú férfi labdarúgó bajnokság augusztus 12-i nyitányán az előző pontvadászathoz képest alaposan megfiatalított és kicserélődött alakulattal lépett pályára a Dombóvári FC Majoson.

A Földi István Könyvtár helyismereti állománya nemrégiben egy különleges kiadvánnyal bővült.

Június 5-én a zsámbéki Driving Camp vezetés-technikai centrumban mérték össze felkészültségüket a katasztrófa-védelemnél dolgozó gépkocsivezetők számára második alkalommal meghirdetett Országos Közlekedés-biztonsági Verseny több mint 800 résztvevője közül a legjobbak.

Június 4-én a Szivárvány Óvoda tavaly nyugdíjba vonult korábbi igazgatója nyitotta meg a Zrínyi utcai gyermekintézménybe járó csöppségek kézműves munkáiból válogatott kiállítást.

Hirdetés

Időjárás

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info